Rikk-Pápay Lili: 135 165

Már lassan hajnal kettőhöz közeledett az idő, de Ayla mégis úgy gondolta, hogy ha egy kicsit leül a Duna part mentén, abból azért mégse lehet nagy baj. Így is tett hát, letelepedett a hideg kőre, és csak nézett ki a fejéből. Tudta, hogy hamarosan társaságot is fog kapni, és nem is tévedett. Néhány percnyi várakozás után megjelent a legjobb barátja…

A hétfő hosszú volt az iskolában, ezért a nap végén Ayla úgy döntött, hogy kicsit bemegy a Mammut Librijébe szétnézni a könyvek között relaxálásként. Amikor belépett az üzletbe, orrát azonnal megcsapta az az illat, amelyet mindennél a legjobban kedvelt: a frissen nyomtatott könyv illata. Határozottan elindult a könyvesbolt bal hátsó sarka felé. Amikor odaért, egy mozdulattal máris felkapott három könyvet: egy magyar-japán képes szótárt, egy angol nyelvtanos könyvet és végül pedig a legizgalmasabbat, a kedvenc nagy városát bemutató Tour Guide-ot. Leült a zsákmányaival az egyik szabad helyre, és már épp kezdett belemerülni az olvasásba, amikor valaki robbanásszerűen ledobta magát mellé.

– Már megint azzal a hülye nyelvvel foglalkozol?

– A szerinted hülye nyelvet úgy hívjuk, hogy japán, és nem csak foglalkozom vele, hanem tanulom is rendesen. – mormogta Ayla a mellette ülőnek, akinek a felbukkanásán már meg se lepődött. – Mellesleg mit csinálsz te errefelé?

– Épp itt jártam a környéken, aztán megláttam, hogy itt ülsz bent, és mint legjobb barátod, úgy gondoltam, hogy biztos örülnél neki, ha csatlakoznék hozzád. Vagy esetleg tévedek?

– Nem, nem tévedsz. – mosolygott Ayla barátjára, akit csak B-nek hívott.

Félórányi társalgás után mindenki ment a dolgára.

A kedd unalmasan, de legalább gyorsan eltelt. Ayla délután egyre hazaért. Nekivágott a tanulásnak, ám a takarítást nem úszhatta meg.

“Tipikus szülő… mindig akkor kell takarítani meg segíteni az embernek, amikor másnap három dogát fog írni…” – puffogott magában a 18 éves.

Mire mindent befejezett, már besötétedett, és nyolc óra is elmúlt. Nagyon fáradtnak érezte magát, ám Ayla még is úgy döntött, hogy most azt fogja csinálni, amire bármilyen állapotok között hajlandó volt: ez pedig nem volt más, mint a hajfestés. Volt az már mindenféle színű: a vörösön át egészen a fehérig, de mindezek közül a szürke és a kék volt a kedvence. Most a világos lila árnyalatra került a sor. A festés, lemosás és szárítás nem vett olyan sok időt igénybe. Ami soha véget nem érő volt Ayla számára, az a várakozás, amíg a festék befogta a haját. Addig a kedvenc telefonos appjának a böngészésével próbálta elütni az időt a lány, ami a pinterestezést jelentette.

Két órával később Ayla elégedetten vizsgálgatta az új hajszínét a tükörben.

A szerda sajnos már nem telt a legkellemesebb hangulatban, mivel Ayla összekapott barátjával, Árminnal. Ármint az anyja már megint nem volt hajlandó elengedni Aylával, hogy együtt töltsék a délután egy részét, így a fiú kénytelen volt lemondani a programozást barátnőjével. Ayla eléggé kibukott, ugyanis a barátja nem az első alkalommal mond le közös programot. Több mint egy éve megy a huzavona és a háború emiatt, de Ármin anyja soha semmiért nem hajlandó elengedni a fiát olyan programokra, ahol Ayla is jelen van. Mindezt úgy, hogy Ayla sosem tett semmi olyan dolgot, ami Ármin anyjával szembement volna. A fiatal lány próbálta magát túltenni a vitán, ám nem sikerült megnyugodnia, ezért úgy döntött, hogy elmegy a Váci utcai Mekibe megenni egy fagyit. Még be sem lépett a gyorsétterembe, amikor szembe találta magát B-vel.

– Nem nézel ki valami vidámnak. – kezdte köszönésképpen a fiú. – Mi történt?

– Semmi csak a szokásos vita Árminnal…

– Az anyja megint nem hajlandó elengedni őt veled?

– Hát eléggé úgy tűnik… – szipogta Ayla.

– Gyere, elmegyünk valahova. Szeretnélek felvidítani, nem jó így látni téged. Ja, és mellesleg király lett a hajad, jól áll nagyon ez a szín.

– Köszi, és persze, én benne vagyok, de előtte még akartam enni egy fagyit itt a Mekiben. – biccentett Ayla fejével a kajálda bejárata felé.

– Hidd el, nincs most szükséged arra a fagyira, én jobb helyre viszlek. – kacsintott válaszul B, és egy mozdulattal megindította a fiatal lányt a kettes villamos megállója felé.

Felkapaszkodtak a Vágóhíd irányába tartó járműre, és amikor már a Müpánál jártak, B jelzett Aylának, hogy leszállnak. Elkezdtek sétálni a Müpával ellentétes irányba. A lány már tudta, hogy B hova viszi őt. A Bodega nevű hamburgeresnél kötöttek ki, ami a régi vágóhíd közvetlen közelében található, és ahol a város legjobb hamburgerét árulják, nemcsak Ayla, hanem még nagyon sok visszajáró vendég szerint is. A 18 éves a szokásosat rendelte: dupla BSB hambi, nagy krumpli és egy üveg Club-Mate kóla.

Miután mindketten kikérték az ételt, leültek az egyik hangulatos kis asztalhoz. Ayla szokásához híven érdeklődve elkezdte nézegetni a falat, amit régi autós illetve motoros újságokból kitépett fényképes oldalakkal díszítettek ki.

– Szóval akkor megint összekaptatok? – zökkentette ki B kérdése Aylát a fal tanulmányozásából.

– Igen, sajnos… – sóhajtott a lány.

– Nem kell aggódnod, tudod jól, hogy nemsokára vége lesz ennek az egésznek. Addig is meg itt vagyok neked én, és történjék bármi is, rám mindig számíthatsz.

– Köszi, aranyos vagy, hogy ezt mondod. Nagyon jól esik. – nézett a lány csillogó és hálás szemekkel a fiúra.

Ezek után még sokat beszélgettek Árminról, meg minden egyéb más témájú dologról. Jól érezték magukat, és hála B-nek, Ayla teljesen meg tudott nyugodni. A közös vacsora után B hazakísérte a kamaszt, majd elindult a dolgára. A lány még sokáig nem tudott elaludni, álmodozott a jövőjéről, hogy mit és hogyan kéne majd csinálni. Gondolkodott, hogy hova menjen, ha letette az érettségijét: menjen ki Párizsba, és költözzön össze Árminnal, vagy inkább váltsa valóra régi álmát?

–Hmm, nehéz kérdés… – gondolta Ayla, és átfordult a másik oldalára az ágyban.

A késői fennmaradásnak meg is lett a másnapi eredménye. Ayla alig bírta kivonszolni magát az ágyból. Amint felkelt, elindult a konyha irányába. Tudta, hogy csak az életmentő kávé segíthet rajta.

Egy órával később már a 16-os buszon ült, fülében csak úgy ordított a zene. Eközben a számára megunhatatlan látvány tárult a szeme elé: a Duna, az egész budai és pesti oldal, amire aranyos-rózsaszínes fényeket vetett a hajnal korai sugara. Sajnos, ez a csodálat nem sokáig tarthatott Ayla számára, ugyanis…

–Basszus!! Ma mennem kell dolgozni!! És aztán holnap is megyek…aztán szombaton is…– A lány próbált rendet tenni a fejében, és átgondolni, hogy melyik nap hova kell mennie, és hány órára. – Ma magánvacsoráztatás lesz Anatolijékkal a Husikámban, aztán pénteken négyre megyek a Bábelbe, aztán szombaton egész nap a Kioskban vagyok délelőtt 11-től…

A 18 éves nagyot sóhajtva hátradőlt az ülésen, és becsukta a szemét. Megpróbálta ezt az utolsó néhány nyugodt percet kiélvezni, mielőtt ténylegesen elkezdődik a napja.

Tudta, hogy utána igazából vasárnapig kb. egyáltalán nem lesz ideje, sem pihenni, sem relaxálni.

Az iskolában nem történt semmi különösebben érdekfeszítő. Jó napja volt, sokat tudtak együtt lenni Árminnal. Nap végén egy órával előbb el kellett mennie a mixertanfolyamra, amire abból a célból iratkozott be, hogy kitanulja a mesterséget, hogy majd belőle is bártender lehessen, ahogy arra már hosszú ideje vágyott. Oktatás után egyből a Hold utcai piac felé vette az irányt, ahol a Husikám volt található. Amikor megérkezett, ledobta a cuccait, és felvette a szokásos köténykéjét, amiben mindig dolgozni szokott. A munkatársai nagy lelkesedéssel köszöntötték a lányt. Ezután mindenki nekiállt a munkájának, és az apró éttermet közösen előkészítették a vendégek fogadására. A vacsora nyolckor vette kezdetét, összesen tizenhat ember fért be az aprócska helyre. Ayla sütötte meg a rosé kacsát a főfogáshoz, illetve az ételek nagy részét ő tálalta ki. Gyorsan, precízen és hatásosan kellett dolgozniuk, mivel a kanadai séf ételeit csak úgy falták a vendégek. A vacsora sikeresen végződött. Mindenki mosolygósan és teli hassal távozott. Elégedettek voltak Ayláék munkájával. A fiatal lány szerette a szakácskodást itt a Husikámban. Sokat tanult a séftől, ami a jövőben csakis a hasznára szolgálhatott. A kis csapat gyorsan kitakarította a mikro éttermet, majd mindenki elindult a dolgára. Ayla hazafelé vette az utat. Éjfél felé járt már, amikor belépett a budapesti lakásba. Cicái álmosan pislogó, lapos szemmel fogadták őt. Miután lefürdött, pihenőre tért. Hamar elaludt.

A péntek reggel sem indult könnyen a fiatal számára, de ma már egy fokkal könnyebben sikerült az ágyból való kitápászkodás. Ayla indulás előtt gyorsan berakta a Bábelben használt munkaruháját, ami egy elegáns fekete selyem inget jelentett. Ezután elindult az útjára. Kivételesen néhány tanóra elmaradása miatt a lány már délben ki léphetett az iskola kék rácsos kapuján, és anyukája invitálására elment az Oktogontól két percre található Menza nevezetű étterembe, ami a Liszt Ferenc tér 2. alatt bújik meg. Együtt ebédeltek és beszélgettek. Ayla szokás szerint megint elkezdte sorolni az immár több ezerszer újragondolt jövőbeli karrierterveit. Szeretett erről beszélgetni, mert az édesanyja mindig nagy türelemmel hallgatta végig, sőt ötletekkel és hasznos tanácsokkal is ellátta kamasz lányát. Az ebéd végeztével Ayla jóllakottan megindult a munkahelye felé. Elsőként érkezett meg a kollégái közül, így neki is látott az étterem szépítésének. Bepakolta a mini kéztörlőket a vendégek számára kijelölt helyre, gyertyákat cserélt, tányért törölgetett, megtisztította a tükröket, végül pedig szalvétát hajtogatott. Mire megérkeztek a többiek, már csak a foglalások kiírása és azoknak az asztalokra való kihelyezése maradt hátra. Ötkor felment a kis csapatával vacsorázni. Ennek végeztével mindenki átment felvenni az elegáns munkaruháját, majd közösen elvégezték az utolsó apró simításokat az étteremben, mielőtt az este hat órakor megnyitott volna.

Az első vendégek fél hétkor érkeztek meg. Ayla a helyükre kísérte őket, ezután pedig megkezdődött a vacsoráztatás. A csapatnak viszonylag könnyű és zökkenőmentes estéje volt. A Bábel sosem a méretének köszönhetően volt sikeres, sőt meg kell hagyni, hogy az étterem kifejezetten aprócskának számított. A hely a sikerét a benne precízen és makulátlanul felszolgált fine dining ételeknek, és a felszolgálók profi hozzáértésének köszönhette. Ayla illett a helyhez beszédes és élénk stílusa miatt, ugyanis minden egyes fogás előtt a felszolgálók dolga volt, hogy kifinomult stílusban elmagyarázzák a vendégeknek, hogy épp mi is várja őket a következő fogásban. Ayla a francia és az amerikai vendégekkel jött ki a legjobban, velük könnyen megtalálta a közös hangot. A franciák azért szerették a fiatal lányt, mert értékelték, hogy van valaki, aki a saját nyelvükön el tudja magyarázni a szükséges tudnivalókat az éppen adott kuriózumról. Az amerikaiakkal a közvetlen és barátságos személyisége miatt jött ki nagyon jól.

Amikor már az utolsó két vendég is elhagyta az elegánsan és otthonosan berendezett éttermet, mindenki közös erővel elkezdett pakolni, újrateríteni és evőeszközt törölgetni. Eközben zenét hallgattak, beszélgettek, nevettek, és elfogyasztották az este folyamán megmaradt pár deci bort. Kevesebb mint fél óra alatt összepakolták a helyet, ezután mindenki nagy mosollyal elköszönt a másiktól, elmentek visszaöltözni átlagos utcai ruhába, majd mindenki haza felé vette az irányt. Volt olyan, aki kocsival ment haza, volt, aki motorral, és az olyanok, mint Ayla, akik a Lánchíd közvetlen közelében laktak, elindultak gyalog. Ayla bedugta a fülét és sétálás közben a zene szokás szerint hangosan szólt a fülében. Szerette a kiürült Váci utca látványát. Teljesen más hangulata volt ennek a helynek esténként.

A 18 éves kijelentette magában, hogy a mai napja jól sikerült. Mindennek a kijelentésnek ellenére Ayla mégsem volt száz százalékig boldog. A lelke mélyén ott kapirgált valami, ami nem hagyta nyugodni már hosszú ideje. Azóta, hogy betöltötte a tizennyolcat, Ayla máshogy érezte magát. Más szemmel tekintett a világra, így hogy dolgozni kezdett. Sok minden más is befolyásolta a világnézetét, mint például a mindennapos stressz az érettségi gondolata miatt vagy épp Ármin anyjának a zsarnoksága. A munka miatti stressz sem könnyítette meg az életét. Habár itt nem a munkával volt Aylának a gondja, hanem a pénzkereséssel. A lánynak nagyon sokat kellett dolgoznia ahhoz, hogy össze tudja keservesen kapargatni azt a pénzt, ami az egyetemen való továbbtanulását biztosította. Már kezdett nagyon elege lenni ebből a sok-sok stresszből, és a ránehezedő problémákról. Csak szabad akart lenni. Új életet szeretett volna kezdeni, ugyanúgy, ahogy anno az anyukája tette ebben a korában.

Ayla is el akart költözni egy olyan helyre, ahol senki sem ismerte őt, és ahol úgy gondolta, hogy nagyon jól érezné magát. Ez a tökéletes hely számára nem volt más, mint New York hatalmas városa. Már egészen kicsi kora óta a hely szerelmese, és a mai napig arról álmodozik, hogy majd oda költözik az érettségi után – hacsak nem megy inkább Árminnal továbbtanulni Párizsba.

Sokat gondolkodott már arról, hogy egy nap csak úgy fogja magát, és tényleg felül egy repülőre, ami New Yorkba tart, és többet vissza se néz.

A kamasz nagyot sóhajtott. Megérkezett a háza kapujába. Előbányászta a kulcsot a zsebéből, kinyitotta a súlyos bejárati ajtót, és bement. Felliftezett a harmadikra. Fél perccel később már a saját lakásának az előszobájában állt, még mindig ugyanazt a tervet szövögetve.

–Végül is vannak New Yorkban kapcsolataim, lenne hova mennem lakni egy ideig, aztán bérelnék egy kicsi helyet Brooklynban valakivel. Munkát is könnyen találnék… simán kijuthatnék oda problémamentesen, és ennyi. Mennyivel könnyebb lenne úgy minden…

Szombaton a kelés már egyáltalán nem volt katasztrofális Ayla számára. Tegnap esti gondolatait addigra már teljesen kipihente magából. Fél tizenegykor elindult a Bábel mellett található másik étterembe, a Kioskba. Hosszú nap elé nézett, ugyanis a Kiosk hajnali egyig volt nyitva minden szombaton. Itt is össze kellett rendezni az éttermet egy kicsit a nyitás előtt, de most voltak más kollégák is, akik segítettek Aylának a pakolgatásban. A mai napra szerencsére italhoz lett beosztva, az volt a kedvence. Egyrészt szeretett fel-le rohangálni a tálcával a kezében, másrészt pedig a bárosok voltak azok, akikkel Ayla a legjobban el tudott beszélgetni és hülyéskedni. A hab a tortán már csak az volt, hogy folyamatosan leshette el a professzionális bártenderektől a különböző mozdulatokat, technikákat és trükköket. Imádta nézni a kollégáit, ahogy a shakerrel dolgoztak, hogy végeredményül valami ízletes koktélt kapjanak.

A dél és a délután laza volt, az esti szakasz volt az, ami több pörgést és gyorsaságot igényelt mindenkitől. Ayla a nap végére teljesen lejárta a lábát, de nem zavarta a dolog, sőt kifejezetten szerette, hogy kicsit sikerült lefárasztania a testét. A zárás szerencsére zökkenőmentesen ment, ugyanis nem volt egy olyan vendég se, aki hajnali egynél tovább szeretett volna maradni még koktélozgatni. A szakácsok ma is jó fejek voltak. Kitettek egy kis maradék gulyás és paradicsomlevest a felszolgálók nagy örömére. A csapat tartott egy gyors levesezős pihenőt a hely összepakolása előtt, utána pedig mindenki nekilátott a munkának. A rendezkedés befejeztével Ayla gyorsan felrohant átöltözni, majd elindult a dolgára. A kijáratnál beírta magát a jelenléti naplóba, hagyta, hogy szokás szerint leellenőrizze a biztonsági őr a táskáját. Ezután kilépett a félig-meddig átlátszó üvegajtón, ami többek közt az M15 Restaurant Kft. matricát viselte magán.

A tizennyolc évesnek ma este kivételesen nem volt kedve egyből hazamenni…

Már lassan hajnal kettőhöz közeledett az idő, de Ayla mégis úgy gondolta, hogy ha egy kicsit leül a Duna part mentén, abból azért mégse lehet nagy baj. Így is tett hát, letelepedett a hideg kőre, és csak nézett ki a fejéből. Tudta, hogy hamarosan társaságot is fog kapni, és nem is tévedett. Néhány percnyi várakozás után megjelent a legjobb barátja B, akit mindenki más csak a következő néven emlegetett:

BUDAPEST.

Budapest a lány kicsi kora óta a legjobb barátja volt.

Ha Ayla szomorú volt, mindig talált valami olyat a városban, ami megmosolyogtatta, és visszahozta a jókedvét, ha pedig vidám kedvében volt, a nagyváros adott neki egy újabb okot arra, hogy még szebb legyen a lány napja. Ayla mindent szeretett ebben a helyben: a különleges hangulatú utcákat, a kis és nagy éttermeket, az épületeket, a zajt és a mozgást, az évszakokat, azok közül is legjobban a tavaszt, amikor minden fa bimbót bontott, és végül a hajnal finoman melengető napfényét, ami beragyogta az egész várost, és ébredésre ösztönözte a lakókat. Ayla tudta, hogy fájdalmas lesz a búcsú a számára, amikor eljön az idő, hogy továbbálljon innen, de tudta, hogy Budapestet sosem fogja elfelejteni. A lány örökre szívébe zárta az ő kis városkáját, az összes szépségével és apró hibáival együtt.

– El akarsz menni innen? – törte meg a csendet B szomorú hangja.

– Talán. Úgy érzem, hogy most már készen állok rá. De miért kérdezed ezt…?

– Azért, mert mondjuk már megint a felett a hülye telefonos app felett ülsz – ciccentett B miközben Ayla képernyőjét vizsgálgatta haragos tekintettel. A képernyőn a következőt lehetett olvasni :

NYC : 2018. 11. 10

LOT Egyirányú jegy

4:30 9 óra 55 perc 14:25

BUD Közvetlen járat JFK

Összesen : 135 165 Ft