Bálint György: Visegrádi utca 20-24

Kiss Tibor Noé választott szövege.

 

A ház lakói rendszerint rémülten tekintenek a belépőkre. Az egyik tömeglakásban, ahova bementünk, egy fiatal nő, aki pokrócba burkolózva feküdt az ágyneműtlen ágyon, felkiáltott: „Jaj Istenem!” Egy másik lakásban a családfő nyugtalanul fordult felénk: „Mi történik most velünk, kérem?” Az első pillanatban mindenütt a megaláztatásban élők, a kiszolgáltatottak és védtelenek pillantása fogadja az idegeneket. Ezek az emberek nem követnek el bűnöket, nincs különösebb takargatnivalójuk, és mégis félnek. Megszokták, hogy ha a „felsőbb osztályokhoz” tartozók felkeresik őket, abból többnyire nem származik semmi jó.

A jelek szerint az aggodalom és a bizalmatlanság a ház lakóinak alapvető lelkiállapotához tartozik. Ehhez járul még valami állandó ingerültségféle, mely gyakran robban ki. A szegénység általában ingerültté tesz. A házban sűrűn vannak hangos civódások, összezördülések, néha verekedések. A keserűség, mely ezekben az emberekben, társadalmi helyzetük hatása alatt, a zsúfolt, rosszul világított, rosszul fűtött és fülledt levegőjű szobákban felgyülemlik, nemigen találja meg a maga kollektív és természetes útját. A társadalmi rend váltja-e ki belőlük a keserűséget, amely szétforgácsolódik, és egyéni célpontokat keres ott, ahol éppen akad?

A délutáni és esti órákban megtelnek az egyszoba-konyha lakások. Hazajönnek a családtagok és az albérlők. Otthon még mindig a legolcsóbb. A környékbeli kocsmák mind kevesebb jövedelmet húznak a Visegrádi utcai proletártömb lakóitól. Nagy részüknek alig futja már alkoholra, a kizsákmányoltak nagy kábítószerére. Otthon üldögélnek a vaságyakon és szalmazsákokon. Így töltik a hétköznapi estéket, és így töltik a vasárnapokat. A ház lakói közül, akikkel beszéltem, senki sem sportol, kivéve azokat a fiatal fiúkat, akik leventeszolgálatba járnak. Egy huszonkét éves tollgyári munkás mosolyogva jegyezte meg: „Eleget sportolok egész nap.” Két évvel ezelőtt került fel Nyírvidékről, most napi tíz órát „sportol”. Tollat válogat, óránként negyven fillérért. A munkateremben olyan nagy a toll- és porfelhő, hogy a munkások nem láthatják egymást. Ez a fiatalember egyébként kőműves, de szakmájában csak elvétve jut munkához. Szervezett munkásmozgalom kérdéseiben tájékozatlan, mint általában valamennyien, akikkel a házban beszéltünk. Az osztályok erőviszonyait alig tudja megítélni, a sztrájkról azt mondja: „Nem lehet vele célt érni.” Ebben a lakásban hosszasan beszélgettünk a lakókkal a világ dolgairól. Egy harminc év körüli munkásasszony az olasz-abesszin háborúról mondott véleményt. Szavai úgy hangoztak, mintha leckét mondana: „Én olasz párti vagyok, mert az olaszok fehérek, az abesszinek pedig feketék és barbárok. Az olaszok el akarják szabadítani az abesszin rabszolgákat.” Ennek a kijelentésnek az a magyarázata, hogy az asszony mindennap elolvassa az újságok politikai cikkeit. Az újságok megtanítják arra, hogy az olaszok segíteni akarnak az abesszin rabszolgákon, és ő elhiszi – elhiszi, mert soha mást nem olvashatott. Egyébként megvallja, hogy a politikát nem érti.

„Férjem okos ember volt, midig azt mondta, hogy majd csak jobb lesz a helyzet, de közben a mi helyzetünk egyre rosszabb lett. Végre aztán a férjem meghalt, és a helyzet azóta még rosszabb”.

“Mitől várják a világ jobbra fordulását?” – ezt a munkásház sok lakójától megkérdeztük. Vállat vontak, kényszeredetten mosolyogtak. A legtöbben pesszimisták. Nem hiszik, hogy valaha jobb világ jöhet. Nem tudják, hogyan járulhatnának maguk is hozzá a „világ” megváltoztatásához, helyzetük javításához. A szervezett munkások, akik néha bejárnak a szakszervezetekbe, ezen a téren éppoly tájékozatlanok, mint a szervezetlenek. Nemrég a Nők Békeligája kérdőíveket köröztetett a házban. Arra kellett felelni: szeretnének-e háborút? Akik hajlandók voltak felelni, mind nemmel feleltek. Egy fiatal nő viszont azt mondta előttünk: „Bárcsak kitörne már a háború, akkor legalább megint munkát kapnának a nők.” Ez a háromgyerekes anya valamikor takarítónő volt, most ínségmunkára jár. Aznap, amikor meglátogattuk, hét óra hosszat lapátolt havat az Erzsébet téren és környékén. A főváros tizennyolc napi ínségmunkáért nyolc pengőt ad és egy ideig ingyenebéd-utalványt. Mikor megkérdeztük az ínségmunkás anyát, hogy mivel tölti szabad idejét, vállat vont: „Alszom.” Ha pedig nem alszik, akkor valami jobb munka után jár. Szórakozásai nincsenek, néha belenéz az újságba. Könyv nem kerül a kezébe, moziba nem jár, színházban sohasem volt, rádiót nem hallgat.

Egy másik fiatal nő, aki valamikor pincérlány volt, most munka nélkül van, de valahogy jó hócipőhöz és selyemkendőhöz jutott, aránylag jókedvű. Ha néha-néha elég pénzt szerez, olyan utakon, melyeket fölöslegesnek tart ismertetni, elmegy a moziba is. Néhány hónappal ezelőtt volt utoljára moziban. Mit látott? – kérdeztük tőle. „Előkelő világot” – mondta nevetve -, „rekamiét.”

A ház nő lakói különben elég gyakran látnak előkelő világot. Egy részük takarítani jár az Új-Lipótváros elegáns polgári lakásiba. Délelőttönként portörlővel a kezükben, padlókefével a lábukon vendégszerepelnek a „kultúránál”. A legtöbben itt jutnak újsághoz, és itt kapnak néha kiselejtezett könyveket. Az egyik tömeglakásban, melynek hét gyári munkás albérlője van, a konyhaasztalon Maurice Renard francia író Lernier doktor című regényét találtam. A regényben, ott ahol fellapoztam, egy Elvira nevű hölgy választékosan beszélget egy másik hölggyel. – Jó könyv – mondta rá az egyik munkás.

Egy csepeli munkás fiatal felesége, aki aránylag „jó” helyzetben van, és akinek két albérlőnél többet nem kell tartania, egy évvel ezelőtt olvasott utoljára könyvet: Molnár Ferenc Zenélő angyalát. Az újságokban, a napihíreken kívül, a novellákat is elolvassa. Férje ezzel szemben nem olvas.

Moziban egyszer voltak az utolsó tíz hónapban. Ez a fiatal nő már színházban is volt egyszer életében: A fehér ló című operettet látta, négy évvel ezelőtt. A háztömb legtöbb lakója sohasem volt színházban. Moziba átlag egyszer-kétszer jutnak el. Egy harminchat éves munkásasszony, aki ötvennek látszik, és tizennégy éves kora óta dolgozik, még nem ismeri a hangosfilmet. Fiatal korában nyomdában dolgozott, akkoriban, mint mondja, jól keresett, hetenként háromszor is elment moziba. Most már egyetlen kapcsolata a kultúrával a napilapok törvényszéki és rendőri rovata. A gyilkosságokról szeret olvasni. A politikai híreket, mint általában a legtöbb lakó, ő sem olvassa el. „Ahhoz mi nem vagyunk elég okosak” – mondja. Férje a Tolnai-t olvassa. Egy fiatal takarítónő nemrég hozzájutott Darvas József regényéhez, a Fekete kenyérhez. Elragadtatással beszélt a könyvről: „Én eddig mindig csak ponyvát olvastam. Nem is tudtam, hogy olyan regények is vannak, melyek rólunk szólnak, a mi életünkről.”

A könyv egy ideig kézről kézre járt a munkásházban, és feltűnést keltett. A ház lakói alig tudták megérteni, hogy olyan írók is vannak, akiket a munkások és parasztok sorsa érdekel.

Rádió alig van a háztömbben. A Visegrádi utca 24-es számú házban, értesülésem szerint, a házmesteren kívül csak egy lakónak van rádiója. Ebben a házban harmincöt lakás van. A két testvérházban az arány hasonló.

A rádió hangosan szól az egész világon, az írók írnak, a színészek játszanak, a film pereg. A Visegrádi utca 20-24. Számú házak lakói ezalatt szobáikban és konyháikban üldögélnek, fáradtan és keserűen, többnyire petróleumlámpa fényénél, alusznak, maguk elé bámulnak, esetleg civakodnak. És, ha nagyon sok szabad idejük van, esetleg elgondolkoznak azon, hogy mennyivel jobb nekik, mint az abesszin bennszülötteknek, mert ők kultúrában élnek, és jól megszervezett polgári társadalom őrködik anyagi és szellemi javaik fölött. És akit egészen áthat ez a gyönyörű gondolat, az hamarabb alszik el, mint a többiek, hogy reggel friss erővel mehessen ínségmunkára.

 

(Kép forrása: Fortepan)

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s