Márai Sándor: Napló (a nagypolgári életről)

Szilasi László választott szövege.

 

Milyen is volt? Reggel hétkor arra ébredtem, hogy valaki halkan jár a szobában (a szobalány járt ilyen halkan), s ágyam mellett a kis asztalkára helyez egy vizespoharat, tele narancs- s citromlével s a reggeli újságokkal. Felébredtem, s egy hajtásra megittam a fanyar-üde kotyvalékot (vitamin!), átlapoztam az újságokat, majd kinyújtottam kezem az előző napon megkezdett olvasmány után, s kilencig olvastam. Akkor betolták a kerekes asztalkán a reggelit: teát, vajat, lágytojást, mézet. Tízkor felkeltem, tizenegyig dolgoztam. Akkor már ott állott a ház előtt az autó, melyet a garázsmester a reggeli órákban elhozott, és gondosan csukott ajtókkal a kapu elé állított. Fehér nadrágot és trikót húztam, s kezemben a teniszütővel lementem az utcára, beültem az autóba, elmentem a Szigetre, egy óra hosszat teniszeztem, majd tusoltam, úsztam és dögönyöztettem magam a szigeti uszodában. Útközben, hazafelé, megálltam valamelyik kávéház vagy eszpresszó előtt, ahol jó feketét lehetett kapni, s a bárpulthoz könyökölve felhörpintettem egy csésze mérges-erős feketekávét. Az ebéd könnyű volt és ízes; a szakácsnét, ha nem értette a dolgát, egy idő múltán kicseréltük. Ebéd után aludtam, majd dolgoztam ötig; akkor séta következett a Hűvösvölgyben vagy a Svábhegyen (megint csak kocsival mentem a sétahelyre, s az ember néha bosszankodott, mert a kocsi nem működött tökéletesen – ki kell cserélni!), séta után haza, átöltözni, mert este vendégek érkeztek vagy vendégségbe kellett menni. Éjfélre lehetőleg hazaértem. Egy órát olvastam még, az ágyban. Elalvás előtt, ásítva, megállapította az ember, hogy a vacsora rossz volt, a társalgás unalmas, az irodalmi élet szintje süllyedt, s az élet, úgy, amint van, valóban elviselhetetlen.

Tudja isten, talán csakugyan az volt.

Öreg Montaigne, kísérj el falura, még egyszer. Beszélj a nevelésről, a halálról s arról, hogy Szent Ágoston ismert egy embert, aki ütemesen tudott fingani; s arról, mi a barátság és a nevelés értelme; mindegy, csak beszélj, idézd untig Lucretiusod és Plutarkhoszod; öreg, ravasz Montaigne, a polgárháború, az őrült hugenották és pápisták, a dögvész közepette a toronyszobában, beszélj!

 

(Borítókép: Fortepan)

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s