Takács Bori: A nagyi háza

Szeretek zsírkrétával rajzolni. Tetszik, ahogy nyomot hagynak a papíron és az asztalon. Anyának annyira nem tetszik a hatalmas piros folt a nagyi ebédlőasztalán, pedig szerintem szép. Anya elveszi a dobozt, amiben a zsírkréták vannak, és helyette egy bögrét ad, amiben régi, kicsit koszos színesceruzák vannak. Azt hiszi, ezzel nem tudom összekenni az asztalt. De most komolyan, már így is tiszta piszok. Kit zavarna, ha rajzolnék rá egy-két szívecskét vagy egy felhőt?

Megunom a rajzolást, fogócskázni szeretnék. Lecsúszok a székről, és szaladni kezdek a folyosón. Néha hátranézek, hogy lássam, a hajam ugyanúgy száll-e mögöttem, mint legutóbb. Miután elérem az ajtót, nevetve indulok vissza. De alig érem el a konyát, egy szorítást érzek a karomon. A kéz maga felé fordít, én pedig még jobban megijedek, mint az előbb. A ráncos, eres kéz egy görnyedt hátú, vastag szemöldökű, morcos bácsihoz tartozik. Közel hajol, öreg szaga van. A nagyinak nincs ilyen szaga. Neki kimosott ruha és parfüm illata van. A bácsi halkan beszél, de ettől csak még ijesztőbb lesz. Leszid, amiért ezekben az időkben ilyen boldogan futkározom. Mi az, hogy ezekben az időkben? Talán az ebédidőre gondol. Éhes vagyok. De a bácsi nem enged el, még beszél. Nem figyelek rá, inkább a bácsi mögött lévő szobát nézem. A szobát. Apa mindig így hívja. Azt mondja mindig: „Ne menj be A szobába!”  És jó erősen megnyomja az a betűt. Annyira elgondolkodom, hogy a bácsi hirtelen eltűnik. Lehet olyan erősen gondoltam arra, hogy elmenjen, hogy tényleg eltűnt. Majd bocsánatot kérek tőle később. Kikerülöm a fekete ruhás embereket, és lassan elindulok a szoba felé. Sötét van, a lámpa meg magasan. A kintről bejövő fénynél látom a nagy szekrényeket, amik egészen a szoba tetejéig érnek. Nem érzem jól magam itt, anyát szeretném. Kiszaladok a szobából, aztán végig a folyosón, végül be a nagy szobába. Anya a nagy asztal mellett áll, és a tányérokat pakolja. Odafutok hozzá, és átölelem a derekát. Érzem az ujjait a hajamban. Megnyugszom. Felemelem a fejem, és rámosolygok. Anya szomorú. Tudom, mert nem olyan nagy a mosolya. Anya fáradt. A szeme alatt sötét foltok vannak. Amikor rákérdezek miért, azt mondja, nem aludt jól, aztán elküld a gyerekszobába játszani.

A gyerekszobában van egy maci. Nem igazi, de nem is plüss. Zöld színű és kerekei vannak. A nagyi kötött rá egy madzagot, és azzal húz minket, körben az egész szobában. Aztán ha elfárad, akkor a tesómmal váltogatjuk, hogy ki ül a macin, és hogy ki húzza a másikat. Ráülök a macira, és a lábammal tolom magam előre. Nem olyan izgalmas, mintha a nagyi húzna, de megteszi. Megint kint vagyok a nagyszobában, nézelődök. A sarokban ott van a nagyi ágya. Szépen le van terítve, nem látszik a kockás takaró, amivel szoktunk takarózni. Pedig a nagyival ebéd után mindig lefekszünk oda, és a nagyi rám teríti a takarót, hogy meg ne fázzak. De ilyenkor én mindig odaadom neki a felét, hogy ő se fázzon meg. Aztán meghallgatjuk az órát, ami a nagyi ágya felett van. Van benne egy kis madár, és kijön, és kiabál. Sokszor és hangosan. De attól még szeretem azt a madarat, mert a nagyi madara. És a nagyit szeretem, a nagyi meg szereti a madarát.

A másik szobában két nagyon nagy ágy van. Szuper jól lehet rajtuk ugrálni, ha anya nem figyel. Amikor sokan alszunk a nagyinál, a tesóim alszanak az ágyon. Az ágy alatt van egy nagy dobozszerű valami, amiben a nagyi a párnákat és a takarókat tartja. Én ott szoktam aludni. Rakunk bele sok takarót, hogy kényelmes legyen. Könnyebb kimenni pisilni este. Csak az a baj, hogy recseg a parketta. Ezt azért tudom, mert a nagyi sokszor elmondja, hogy recseg a parketta. Ezért most már én is tudom: a parketta recseg.

A macin ülve pihenek, amikor egy néni jön oda hozzám. Szürke haja van és szép, kedves arca. A néni szeme könnyes. Lehajol hozzám, azt mondja:

– A nagymamád nagyon szeret téged!

Ezt tudom. Ez olyan, mint a recsegő parketta. Ezt mindenki tudja. A nagyi csinál nekem pogácsát, a nagyi velem énekel, a nagyi játszik velem, a nagyi vesz nekem fagyit a téren, ahol van az a nagy óra. A nagyi vigyáz a házra, ahol majd vele fogok lakni. Mert a nagyi és a ház összetartozik. A ládával a folyosón, a pici konyhával, a szárítókötelekkel a fürdőszobában, a szobával, a gurulós macival, a madárral az órában, és a kockás takaróval együtt. De valami nem jó. A ház itt van a Bécsi kapu téren a ládával a folyosón, a pici konyhával, a szárítókötelekkel a fürdőszobában, a szobával, a gurulós macival, a madárral az órában, és a kockás takaróval együtt. De valami hiányzik. Hol van a nagyi?