Nemes-Kovács Dorottya: Budapesti pillanatképek

  1. Imádom Budapestet.

Nyüzsgő éjszakai élet. A szervezetemben lévő alkoholtól homályos lámpák. A leheletem a téli levegőben. A haverok nyüzsgése a háttérben. Valaki kiabál, valaki dudál. De én nyugodt vagyok. Nem gondolkodom, nem hallok, csak beveszem a látványt. Odahaza ilyenkor senki nincs az utcákon. De Pest, az édes drága Pest nem nyugszik, a mínuszok se állhatnak útjába. Olyan, mintha a bőröm minden négyzetcentije beleremegne az érzésbe.

Tik. Tok. Tik. Tok…..BZZZZZZZZZ. Mi a …. ? Ja, csak az ébresztőm. Mennyi is az idő? Még csak fél nyolc van. Várjunk csak! Ma nyolcra megyek dolgozni. Ó, hogy az a…

Magamra kapkodom a ruháim, ma kimarad a fogmosás, cipő fel, futás ki a kapun. Fel a buszra. Miért kell ennyire nyomni azt a hülye fűtést? Mindjárt hőgutát kapok. Miért állunk meg?  Egyáltalán, mit keres ennyi ember az utakon ilyen időben? Jaj, ne, csak dugót ne! Sóhajtok, ma is elkéstem.

Gyűlölöm Pestet.

 

  1. Kinyitom a szemeimet, és felsóhajtok. Ideje felkelni. Ki az ágyból. Reggeli? Csak egy pohár kávé. Be a zuhany alá. Felöltözni. Kávé. Francba, késésben vagyok. Futás. Fel a villamosra. Éééééss…..elkéstem. Sóhaj. Be a főnökhöz. Hangos beszédpárbajt vívunk. Nos, inkább ő beszél. Én csak nagyon halkan szólok vissza. Mondhatnám úgy is, hogy csak fejben. Upsz, már vége is. Igen, főnök. Értem, főnök. Sóhaj. Kávé. Meló. Kávé. Meló. Ebédszünet. Meló. Sóhaj. Meló. Hál’ istennek vége. Vonszorgás a villamosig. Fel a villamosra. Döcögünk hazáig. Be a lakásba. Cipő lerúg. Sóhaj. Kávét akarok. Beérem egy pohár teával. Előveszem a könyvem. Két oldal után kidőlök. Ismétlés. Nap nap után. Kávé.
Reklámok