Diákpályázatok

A programban résztvevő tanárok 3-3 írást küldtek be a versenyre. Ezek közül választja ki a zsűri a díjnyerteseket. Az írásokat alább olvashatják iskolák szerinti felsorolásban. A zsűri tagjai: Gács Anna (kritikus, Szépírók Társasága), Molnár T. Eszter (író) Schiller Mariann (az ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Gimnázium vezetőtanára, Magyartanárok Egyesülete)

Eredményhirdetés: 2018. december 7. 17h-kor, a program záróeseményén, ahol írók és diákok olvasnak fel. Helyszín: Három Holló, 1052 Budapest, Piarista köz 1. Bejárat a Szabadsajtó út felől!

 

A versenyre pályázott írások

 

Ady Endre Gimnázium

Bozóki Abigél: Gondoltam

Kocsis Izabella: Elhidegülés

Manhertz Bianka: Szemléletem

 

Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium

Budai Bence: A felső szomszéd

Géczy Zita: A tehetségkutató

Kátai Gréta: A gangon

Kozma Bianka: Egy pincér önvallomása

Oláh Zsolt: Modern társadalmi problémák a századfordulós Magyarországon és napjainkban

Polonyi Domonkos: Egy kávéház látogatói

 

Budapest XX. Kerületi Nagy László Általános Iskola és Gimnázium

Botos Viktória: Győző gyerekkora

Sándor Kincső: Kálmán belső monológja

Sarang Nikoletta: Delfin belső monológja

 

Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium

Jegor Antónia: Hatalommal való visszaélés

Kovács Brigitta: Nemi megkülönböztetés a család és a munka világában

Szabó Péter Levente: Van-e szükség közösségi helyekre napjainkban?

 

Budapesti Francia Iskola

Bajomi Bence: Idegen

Rikk-Pápay Lili: 135 165

Szűcs Benjámin: Aquilon

 

Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Petrik Lajos Két Tanítási Nyelvű Vegyipari, Környezetvédelmi és Informatikai Szakgimnáziuma

Czafit Brigitta: Egy ház vallomása

Kümmel Viktória: Várakozás egy kávéházban

Berecz Ádám: Future kávéház

 

ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégium

Csürös Dóra: Antik

Takács Bori: A nagyi háza

Tornay-Csomor Viktória: Kívülről

Hegyi Mihály: Kőleves

Kirchner Petra: Egy ház vallomása

Kürti Gergely: Bicikliárus

Tari Balázs: Mocsok

 

ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium

Kovács Boglárka: Astoria, aluljáró

Zilahy Anna: Alter

 

Gödöllői Református Líceum

Ferenc Ákos: Levél a házakon túlra

Mandák Emese: Pad

Müller Tímea: Ablak

 

Karinthy Frigyes Gimnázium

Bartók Noémi, Fekete Zsófia, Kiss Teodóra, Székely Tamás, Szűcs Bernadett, Vancsay Márk: Naplók

Hajduk Eszter, Kovarik Bálint, Szelényi Máté, Tóth Patrik: Szomszédok

Ekker Dóra, Frick Szonja, Horváth Hella, Kollányi Katalin, Fekete Zsolt, Ribai Kristóf: White Boksz

Hajdara Zsombor: Nagy számok törvénye

Ketler Boglárka: Egy öreg Olvasólámpa gondolatai

Zsíros Natália: Kávéházi leltározás Örkény módra

 

Kispesti Károlyi Mihály Magyar-Spanyol Tannyelvű Gimnázium

Bognár Anna: Mozaik-út

Takács Tímea Lilla: Budapest-töredékek

Tóth Csenge: (oldalra) Döntés

 

Kőbányai Szent László Gimnázium

Felméri Anna: A Centrál Kávéház ma

Kanti Liliána: Utazás a múltba, avagy ismerkedés a kávéházi kultúrával

Varga Valéria: A Centrál Kávéház

 

Német Nemzetiségi Gimnázium és Kollégium 

Erdélyi Zsófia: Interjú Budapesttel, avagy őt miért nem kérdezi soha senki semmiről?

Hantos Lili: Az én Budapestem

Kocsis Orsolya: Tisztelt Budapest!

 

Rogers Akadémia

Castagneti Morgana: Monológ a városhoz

Katona Tünde Virág: Monológ a városhoz

Papp Luca: Hajnali könyök

 

Szigetszentmiklósi Batthyány Kázmér Gimnázium

Dékány Dorottya: Pesti éjjelen

Nemes-Kovács Dorottya: Budapesti pillanatképek

Pusoma Dóra: Viszlát, Barátom!

 

Újpesti Könyves Kálmán Gimnázium

Fekete Dániel: Ó, Budapest, miért vagy te Budapest?

Körmendi Endre: – egy buszmegállóban, fázva, újságpapír szélére

Rózsa Nóra: Újpalota

 

Városmajori Gimnázium és Kós Károly Általános Iskola

Dózsa Anna: Zsidósággal kapcsolatos élményem

Erdődi Csenge Diána: Örkény István: A szén c. novellája nyomán

Szakál Jázmin: Örkény István: A szén c. novellája nyomán

Reklámok