Kirchner Petra: Egy ház vallomása

A szobáinak egy ablaka volt, ha éppenséggel volt, kicsi, állított téglalap alapú, vékony üvegű. Többségük vastag sárga ragasztószalaggal kipreparálva a repedéseknél és az ablakkeret mellett, de esetenként a szél így is fütyülve átfúrta magát a réseken, és a lecsapódó pára hideg cseppjei becsorogtak, hogy aztán megállapodjanak a felázott, penészes falon. Az évtized leghidegebb tele fagyossá tette a házat.

A hármas lakásba új, ideiglenes lakók költöztek az öttagú család mellé. Az érkezők négyen voltak, két felnőtt és két gyerek, a kisebbik nemrég született, ruhákba, pokrócba bugyolálva ölelték magukhoz. A lakástulajdonosok nem örültek nekik. Kevés volt a hely, a levegő áporodott, megtöltötte az izzadt nyomorúság és a bagó bűze, a kicsi miatt nem lehetett szellőztetni. De legalább nem lilult el cserepes szájuk a hidegtől. Tűzifa hiányában a test is megfelelően fűt.

Egyetlen helyen pöfékelte kémény az ázott fa füstjét, a tizennégyesben, az elsőn. A férfit olykor fatelepre küldték ki dolgozni, összetett terve volt a gyerekkel. Most úgy tűnt, ha takarékosak, talán két hétre is elég lehet az a néhány vastagabb rönk. Kivételesen megdicsérte a fiát, ügyesebb volt, mint a múltkori alkalommal, akkor fülön csípték. El is verte, mikor hazaért, a ház minden szeglete együtt reszketett a gyerekkel.

Mégsem ő volt a legindulatosabb. Varga Ernőtől (földszint hetes) még maga az épület is félt. Saját sarkaiba húzódva visszhangozta döngő lépteit. Mikor ő kimerészkedett, az alászálló hópelyhek halálsápadtan merevedtek meg. Olyankor csak ő volt, a vonulását követő földrengés, a műanyag papucs csattogása a hiányos csempén és a koszos ablakokon kipislogó gyerekszemek. Számukra az Ördög Varga Ernőként testesült meg. Már amelyik családnál létezett Ördög. Vagy Isten.

Arról, hogy az Úr észre is vegye őket, csak az egyesben tettek. Vasárnap felöltötték legdíszesebb kifakult ünneplőjüket és misére jártak, reggeli, esti, étkezés előtti és utáni imákat mondtak, hetente gyóntak, naponta hálát adtak, de az ámen elé még egy-két kívánságot bepréseltek. Azóta hittek, hogy egy térítő bekopogott egyszer hozzájuk, elmesélve történetét, bár néha felmerült bennük, hogy talán rossz Istenben, a férfi ugyanis nem árulta el, hogy melyik vallást képviseli.

Egyébként gyakran jártak idegenek a recsegő falak közt. Már kerületekkel arrébb is híre volt a Madamnak, akihez időpontra bejelentkezve lehetett csak érkezni, és szalonjába csupán a kivételezettek nyerhettek betekintést. A döntő többségben férfi látogatók között volt néhány, aki valóban magasabb körökből valónak tűnt a ház szemében. A hölgy valószínűleg náluk vészelte át a fagyos hidegeket, ahol ágyba hozták a forró feketét, selyem paplan alatt heverészve, elegánsan lepöccintve a hamut a cigarettáról. Legalábbis ezt a hírt hozta a szél. Amit mindenesetre tudott a ház, hogy idén télen is üresen áll a hatos kúria. A belakására éppenséggel lett volna jelentkező, de Varga Ernő hősiesen figyelte a mázolt ajtót, és megvédte a váratlan betolakodók esetén. Azt remélte, hogy a Madam megjutalmazza lovagiasságáért, mikor visszatér tavasszal. Természetesen, ha kedve úgy kívánja.

Tavaly márciusban feltörve találta lakását, mikor hazaérkezett. A társalgó bíbor huzatos szófáján egy férfi hevert megfagyva, várva a Madam feltüzelő csókját.
Az ügy nem kavart nagy port. Varga Ernő mozgósította a keménymarkú férfiakat, és másnap hajnalban a Dunába dobták a testet. Később, miután ismeretlenek rábukkantak, a rendőrök rablás gyanújával kerestek ismeretlen tettest, ugyanis sem iratot, sem értéket nem találtak a férfinál, a jelentések szerint az inghez eredetileg tartozó ezüstös hatású gombokat is levágták. Az ügyet két hét után megoldatlanként lezárták.