Sándor Kincső: Kálmán belső monológja

Én is csak férfiből vagyok. Én is megnézem a csinos, magukat illegető nőket, senki nem kérheti tőlem, hogy ne tegyem. Mert férfi vagyok.

Hibáztam, beismerem. Megbántam, üres vagyok Alma nélkül. Mint a kutya a gazdája nélkül: szóra sem érdemes élnie.

Szóra sem érdemes nő, akiért elvesztettem egyetlen szerelmemet. Alma nem fog megbocsátani nekem, tudom. De én küzdeni fogok érte, egyetlen célom az életben az lesz, hogy visszakapjam őt.

Igen, Delfin egy ilyen nő. Behálózza kiszemeltjét, elcsábít mindenkit, de belül…  belül üres és hideg, boldogságra és szeretetre képtelen. Szóra sem érdemes.

De Alma, őt szeretem. Mondják, “Alma elnyomott téged, mellette fejlődésképtelen voltál”. Sokat gondolkoztam. Talán ami történt, mindkettőnk hibája is kicsit. S nem tagadom, ragadnak rám a nők. Megtehetném, továbbléphetnék. De nekem Alma kell. Egy férfinek nő kell, nem egy Delfin-féle hétvégi kiruccanás. Egy férfinek család kell. Egy szerető asszony, egy szerető gyermekkel.

Mindig is szerettem volna egy kislányt. De Alma, ő nem, ő sosem volt az a babázós fajta. Legalábbis eddig nem. Hiszen még fiatal, ezt megértem, csak 28. Ráér még. De milyen szép lányunk születhetne! A tökéletesség megtestesítője, tiszta, fehér, ártatlan kis csoda. Alma szerint a gyerek elvenné az idejét, felemésztené az életét, megvonna tőle minden boldogságot és örömöt. De hiszen milyen csodálatos egy új élet kezdete! Ezt vallja a munkám is – életeket mentek.

Vágyom rá. Hiányzik nekem. Legutóbb tettem egy sétát a háza felé. Kíváncsi voltam, hogy van. Vagy hogy van-e neki, aki helyettem boldogítsa. Alma egy finom nő.  Ő nem dobja oda magát minden jött-mentnek. Gyönyörű, bárkit megkaphat, akit csak akar. Okos, vonzó, bájos. Nem sokáig marad egyedül. Féltem őt, csak magamnak akarom. Észrevette látogatásom, meg is ajándékozott néhány lenéző pillantással.

Ennyi idő után sem tudok kiigazodni rajta. Tényleg ilyen erős nő, mint amilyennek mutatja magát? Vagy ez csak a látszat? Egy kicsit sem akar engem? Ha egyszer megvolt a láng, mindig lesz parázs. Hiszem, talán csak tagadja. Gyűlöl tettemért, de akar engem. Én meg fogok mindent tenni érte. Egész életemben egy nőt se találtam, aki hozzá fogható.

Így van ez, találsz valami újat, valami titokzatosat, valamit, ami kíváncsivá tesz. Az ember kipróbálja, kiélvezi kétszer-háromszor. De mi marad utána? Csak pár jelentéktelen óra. Azt hinné az ember, hogy Budán előkelő hölgyek vannak. Hiszen ez mégis csak Buda, nem egy Pest. Sokáig nem tudtam elképzelni, hogy Delfin szerethet bárkit is. Hogy egyáltalán van-e szíve. De most már tudom, kit szeret: önmagát.