Katona Tünde Virág: Monológ a városhoz

Szombat este.
Tántorgok haza kocsmai árkokból,
Szombat hajnali háromkor.
Hajnali három óra…

Nincs semmi félelem bennem,
Hisz’ nincs rám a bölcsőmben…
Tudod nekem ez az egész olyan otthonos..
Békés a húgyszag,
A teletaggelt falak,
Az élénkség mögötti élettelenség,
Amikor beüt a buszon a hajnali három óra.
Az utcán Jehova tanúi tanítanak a jóra.
A vegánok épp gyilkosnak neveznek..
Van-e olyan a városban, aki még szerethet?
Mert mindezekkel együtt én szeretlek,
Te néha gázos, de amúgy bájos félkarátos sáros város,
Nekem olyan biztonságos
Itt Budapesten.
Nem úgy, mint most a saját testem…
Próbálom magam nem hanyatt vágni,
Ha ilyen vagyok, Szerethet-e még Bárki?
Így, ahogy most vagyok ÉN.
Hisz’ Városom, szívedben lakom,
A belváros közepén.

Nekem nincs más béke,
Csak a nyócker népe,
Velem csak a belváros van, hiába nézek az égre…
Még egy imába is csak ezt tudnám szedni;

Túl sok minden van darabokra tépve…
Úgyhogy tépek én is, ha velem is ezt csináljátok,
Jehova tanúi, vegánok, lányok…
Szeret-e még Bárki, úgy,
Ha mindjárt hányok?
Mindig úgy hajtottam, de most
Szét vagyok esve…
Érek-e annyit hogy segítsenek?
Ha nekem már nincsen városom, éjjelem, se nappalom,
csak a kéken izzó hajnalon
A séta haza,
Ha már lehúztak a bús napok,
Érek-e annyit, hogy belém rúgjatok?
Valaki rúgjon belém!
Hívom a várost,
De csak az éjszakai lámpa ég,
Hiába hívom persze,
Ha bárkinek lenne mersze,
Városom, megversz-e még?

De nem felel senki.
Az utcai biztos álmomból,
Szombat hajnali háromkor.

Reklámok