Kanti Liliána: Utazás a múltba, avagy ismerkedés a kávéházi kultúrával

Ki ne szeretne ellátogatni azokhoz az asztalokhoz, melyeknél egykor Kosztolányi, Krúdy vagy akár Babits töltötte mindennapjait és írta verseit? Mi a hétvégén megtettük, egyenesen a varázslatos Centrál Kávéházba vezetett utunk.

A kávéház belseje első pillantásra magával ragad mindenkit. Az ajtó mellett egy óriás bárpult fogad, szorgosan rendeléseket felvevő dolgozókkal. A tágas belső teret asztalok és bokszok tagolják, illetve egy aranyozott korláttal ékesített karzat. Minden egyes bútordarab, csillár és arannyal díszített szegély a hajdan virágzó kávéházi kultúrának otthont adó épület színes múltjáról tanúskodik.

A bejáratnál szívélyes fogadtatásban van része az odalátogatónak. Felkészült és lelkes pincérek, pincérnők segítenek a legmegfelelőbb asztal és kávékülönlegességek kiválasztásában. Tapasztalataink alapján a választással melléfogni nem lehet, a gondosan összeállított étel- és itallap minden ízlésnek kedvez.

Az épületbe belépve egyből láthatjuk olyan irodalmi nagyjaink képét, mint például Ady Endre, kinek Mert engem szeretsz című versét az asztalok alátétén is olvashatjuk. A Centrál egyik különlegessége, hogy a vállalkozó szellemű látogatók saját versüket is papírra vethetik az Ady vers mellé.

Napjainkban már itt sem találkozunk olyan gyakran írók és költők nagy társaságával, legalábbis nem olyan formában, mint ahogy azt az Esti Kornél novellák alapján elképzeljük. Viszont teljesen elképzelhető az, hogy a törzsvendégek közül megpillantunk egy-egy híresebb költőt versírás közben, vagy esetleg egy neves napilap riporterét, miközben egy cikken dolgozik.

A hely hangulata, kétségek nélkül állítom, hogy minden vendéget azonnal magával ragad. Ezeket a történelmi kávéházakat maga az a tudat is különlegessé teszi, hogy bármelyik híres irodalmi forradalmárunk egykori helyén ülhetünk. Akár Petőfién a Pilvaxban, Máraién a New York Kávéházban, vagy Kosztolányién itt, a Centrálban.

A látogatás egy ilyen kiemelkedő múlttal rendelkező kávéházban ráébreszt minket, hogy eme jelentős művészeti kultúra megőrzése mennyire fontos mindnyájunknak.

 

 

 

Arra bátorítunk minden érdeklődőt, hogy térjen be a Centrálba, vagy akár egy másik kávéházba, és tapasztalja meg azt az utánozhatatlan légkört, melyet ezek a különlegesen magával ragadó helyek nyújtanak.

__________________________________________________________________________

 

Drága Édesanyám!

Sajnálom, hogy eddig nem küldtem egy levelet sem, de teendők hegyei halmoztak el a költözés óta. Természetesen még mindig nem látom tennivalóim végét, de mindenképpen szeretnék már beszámolni az első hónapomról Pesten.

Tudod, hogy oly régóta álmodtam már a városi életről, ezért alig vártam, hogy a vonat végre megérkezzen a pályaudvarra. Ám először a nagyváros utcáira kilépve valamiféle belső szorongás és nyugtalanság érzése töltött el. Minden olyan hangos, erőteljes és kissé rémisztő volt elsőre. Akkor nagyon sajnáltam, hogy nem álltatok ott mellettem, és egyedül, védtelenül kellett belecsöppennem a hatalmas budapesti forgatagba.

Az első napok monoton tempóban pakolással, és kiadótól kiadóhoz járkálással teltek, sajnos sikertelenül. Pánikra azonban nem volt okom, mivel tudtam, hogy az általatok adott pénz pár hétig biztosan kitart. A néhány napos elkeseredett kiadó-vadászat után úgy döntöttem, hogy ideje lesz egy kis időre elvonatkoztatnom a kezdeti nehézségektől, ezért kavargó gondolataimmal a fejemben és jegyzetfüzetemmel a zsebemben elindultam megismerni a város nyüzsgő, éjszakai arcát.

Budapest belvárosában pezsgett az élet, szinte mozdulni sem tudtam a zsúfolt tereken és utcákon. Viszont én, még oly sok impulzussal körülvéve is egyedül éreztem magam. Hiányzott a megszokott társaság, a barátok, akik megértettek és Ti, akik mindig támogattatok. Emberek százai fordultak meg körülöttem azon az éjszakán, de a magányon és félelmen kívül nem váltottak ki mást belőlem.

 

 

Éjfél körül volt már, mikor a rakparton sétálva egy fiatalokból álló társaságot pillantottam meg. Különböztek a többiektől. Lelkesen, egymás szavába vágva vitatkoztak a kedvenc irodalmi folyóiratom legújabb számáról. Kissé félénken odaléptem hozzájuk, előhúztam a táskámból a szóban forgó példányt, és belelapoztam. Amikor kedvesen meginvitáltak, hogy menjek velük egy ismerős vendéglátóhoz, tudtam, hogy jó döntést hoztam a városba költözéssel.
Amint közelebbről megismertem őket, beszéltek a saját első élményeikről Pesten, majd beszéltünk a költészetről, a politikáról, az étlapon szereplő fogások vicces fantázianeveiről. Csak beszéltünk mindenről és mindenkiről egészen napkeltééig, és még tovább is.

Biztosan emlékszel még a kedvenc idézetemre az Esti novellákból, ami így szól:

„A kávéház zúgott, a zaj a karzaton egyre erősödött. Ebben a harsány lármában érezték életük ütemét, azt, hogy mennek valahová, hogy haladnak előre.”

Képzeld hát el, Anyám, azon az éjjelen és is ugyanígy éreztem. Végre éreztem és tudtam, hogy otthonra leltem, és azzal a társasággal lehetek, amelyik úgy hiányzott nekem a vidéki életből.

Szerencsére a társasággal való találkozásomnak más előnyei is származtak. Egyik újdonsült barátom említette, hogy kiadója pont olyan fiatal írókat keres, mint én, és biztosított róla, hogy másnapra egy találkozót is elintéz nekem.

Ne aggódj hát értem, Drága Anyám, megtaláltam a számomra tökéletes helyet, és a kezdeti nehézségek ellenére végre jó irányba halad az életem és karrierem.

Sokat gondolok rátok, és ígérem, hamarosan számíthatsz a következő levelemre!

Minden jót kíván:

Szerető lányod:

Lili